Felhívjuk figyelmét, hogy a termékek összetétele a termékek nevének megváltozása nélkül is módosulhat! Ezért kérjük minden esetben ellenőrízze a csomagoláson található termékösszetételt.
A Sole-Mizo Zrt. kiemelt figyelmet fordít az allergén anyagok felhasználására. Folyamatosan csökkentjük, illetve ahol csak lehet elkerüljük azokat az anyagokat, amelyek allergént tartalmaznak - úgy a meglévő recepturákban, mint az újonnan bevezetett termékeknél. Minden új adalékanyag első alkalmazása előtt nyilatkozatot kérünk a beszállítótól, amely igazolja a termék allergén anyagoktól mentes összetételét. Az allergén anyagokra vonatkozó rendeleteket folyamatosan nyomon követjük. Amennyiben az érvényben levő jogszabályok által meghatározott allergén anyag megtalálható a receptúrában, vagy alkotója valamely adalék, vagy segédanyagnak, azt feltüntetjük a termék csomagolásán az összetevők között. Egyéb, a rendeletben fel nem sorolt, allergiát okozó anyagokat is figyelemmel kísérünk, alkalmazásukat lehetőség szerint kerüljük. Gluténmentes termékeinkről listát vezetünk, melyet az érdeklődők, pl. táplálékallergiával foglalkozó civil szervezetek rendelkezésére bocsátunk. Abban az esetben, ha jó gyártási gyakorlat alkalmazásával nem tudjuk kiküszöbölni valamely termékünk allergén szennyeződését, akkor azt a terméket megfelelő figyelmeztető felirattal látjuk el. Allergén anyagokat tartalmazó termékeinkről és adalékanyagainkról listát vezetünk, melynek megfelelősségét rendszeresen felülvizsgáljuk.
A Sole-Mizo Zrt. üzemeiben gyártott gluténmentes termékek:
1. Fogyasztói magas hőmérsékleten hőkezelt tejek, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt tejek (UHT tejek):
- Tejek (poli tasakos, friss dobozos, UHT dobozos és féltartós tasakos),
- laktózmentes tej
2. Italok:
- Farmer frisss
3. Ízesített, magas hőmérsékleten hőkezelt frissfogyasztású, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt (UHT) tej alapú termékek:
- csokoládés tej (UHT dobozos)
- kakaós ital (friss dobozos, féltartós tasakos, UHT dobozos),
- kakaós tej (UHT 2 dl-es),
- madártej ízű ital(friss, UHT 2 dl-es)
- csokoládés ital,
- karamellás ital,
- vaníliás ital,
- jegeskávé ital
4. Félzsíros túró
5. Savanyított tejtermékek:
- tejföl,
- frisssföl,
- kefir,
- kaukázusi kefir,
- natúr joghurt,
- joghurtok ( réteges joghurtok: epres, barackos, erdei gyümölcsös; gyümölcsdarabos joghurtok: epres, barackos, meggyes, erdei gyümölcsös; kancsós joghurtok: epres, barackos, meggyes, erdei gyümölcsös; AB kultúra: epres, barackos, ivójoghurt: epres, multi fruitos; probiotikus joghurt ital (epres, multi fruitos)
- savóital (ananászos, őszibarack-mangós)
6. Tejszínek:
- kávétejszín
7. Túró rudi:
- natúr,
- barackos,
- epres,
- mogyorós,
- Norbi update1
- Milka super rudi
8. Vajak:
- kartonos vaj,
- teavaj,
- márkázott vaj
- könnyű vaj
9. Vajkrémek:
- natúr,
- póréhagymás,
- magyaros,
- márványsajtos
- sonkás
10. Márványsajtkrém
11. Körözöttek
12. Cukrozott sűrített tejek
13. Porított termékek:
- tejfehérje koncentrátum porok,
- permeátum por
14. Sajtok:
- trappista sajt,
- anikó sajt,
- füstölt anikó sajt,
- edámi sajt,
- gouda sajt,
- zsírszegény sajt,
- krémfehérsajt,
- füstölt krémfehérsajt
15. Gyúrt sajtok:
- pizza mozzarella sajt
- cascaval
16. Fűszeres sajtok:
- zöldfűszeres sajt,
- sajtkockák fűszeres olajban
17. Ömlesztett sajtok:
- Tömlős sajtok (natúr, sonkás, magyaros, zöldfűszeres, téliszalámis, félzsíros),
- Tubusos sajt (natúr, téliszalámis),
- Dobozos sajtok (tejszínes, sonkás, csípős paprikás, Ca+),
- Oázis szeletelt sajtok.
2011.05.20.